Leotartás

Ha mégis úgy járunk, hogy valahol filcesedett kutyusunk szőre, akkor mielőtt az ollóhoz nyúlnánk, meg kell próbálni kibontani azt. A csomó bontásának módja a következő: próbáljuk meg ujjainkkal a csomót óvatosan kettétépni, majd az így kialakult csomócskákat még kisebb tincsekké tépkedjük. Ha az első tépkedés nem jár sikerrel, meg lehet próbálni ollóval óvatosan ugyan ezt a műveletet, azaz, ketté vágjuk a csomót, tövétől kiindulva a szőr végéig. Majd újra ujjunkkal próbáljuk tovább tépkedni. A kisebb tincsecskéket már fésűvel könnyebb eltávolítani, kibontani vagy esetleg végső esetben ollóval kivágni.

FÜRDETÉS:
A Leonbergi fürdetését nem szabad túlzásba vinni, de mint minden fajtának, a Leonberginek is szüksége lehet egy jó alapos fürdetésre. Még mielőtt fürdetünk, nagyon fontos, hogy meggyőződjünk kutyánk szőrének csomómentességéről. A kutyát mindenképpen zuhanyozva fürdetjük, jól átnedvesítjük a szőrt, ami a Leonberginél elég nehéz feladat, nagyon vastag a bundája. Majd 1:10 hígításban elkészített normál samponnal jól átmossuk, és nagyon alaposan szintén zuhanyozva öblítjük, különös figyeljünk a hajlatokra, ne maradjon sampon sehol, mert az allergiát okozhat.

Ha meggyőződtünk róla, hogy samponmentesre öblítettük a kutyust, kicsavarjuk a vizet a bundából és jó alaposan áttöröljük azt.

A legszebb végeredményt akkor tudjuk elérni, ha főnözéssel szárítjuk a kutyát. Mit is jelent ez? A főnözéshez szükségünk van egy hajszárítóra és egy főnöző kefére, ami annyiban különbözik a bontókefétől, hogy a fém fogazata sokkal puhább. A főnözés lényege, hogy szárítás közben folyamatosan keféljük a szőrt, ettől gyönyörű fényes lesz és nagyon kellemes tapintású.

FÜLTISZTÍTÁS:
A Leonbergi rendszeres fültisztítása nagyon fontos, mivel lógó fülű fajta lévén, hajlamos a hallójárat gyulladásra. A rendszeres ellenőrzéssel és szükség esetén tisztítással ezt megelőzhetjük.